Olaszország - nyaralás autóval
Olaszország a külföldi nyaralások egyik legnépszerűbb úti célja, az egyik előnye a viszonylag rövid távolság Magyarországtól, ami lehetővé teszi, hogy saját autóval keljünk útra. Egyre több turista - akár családok vagy párok, vagy egyénileg is - használja ki a saját közlekedési eszköz nyújtotta kényelmet, mikor az egész kirándulás tervét egyénileg, igényeik és vágyaik szerint állíthatják össze, bárhol és bármikor megállhatnak a kiválasztott helyen, illetve eljuthatnak azon helyekre is, ahová Magyarországról nem lehet turistabusszal eljutni és autó nélkül nehezen megközelíthetőek – mint például a népszerű Toszkána vagy a Ligur-Riviéra.

Az autóval való utazás aránylag kényelmes, nem korlátoz bennünket az utasok száma és a poggyász súlya, mint az utasszállító vállalatoknál, nem zavarnak az idegen emberek, így zökkenőmentesen beszélgethetünk vagy rádiót hallgathatunk, a hőmérsékletet és a szellőztetést az autóban szintén saját magunk szerint szabályozhatjuk.
Ausztria - autópálya-díjak
Ausztriában minden autópálya - szakasz díjköteles, klasszikus autópálya matricát használnak, ezen kívül vannak emelt díjas autópálya-szakaszok is, amelyek külön fizetendőek. Ezek elsősorban az alpesi alagutak, hidak stb. Az alábbi táblázatban feltüntetjük a leggyakoribbakat.
Osztrák autópálya - matrica (Vignette)
A matricák szólhatnak tíz napra, két hónapra vagy egy évre. Megvásárolhatók a határ közeli benzinkutaknál vagy az osztrák benzinkutakon és az osztrák autópályák közelében (trafikokban, autóklubokban stb.). A klasszikus egyhetes tengerparti nyaraláshoz teljes mértékben elegendő a 10 napos autópálya - matrica mintegy 9,50 €-ért. Az érvényességet lyukasztással jelölik (hónap és nap), a 10 napos matrica esetében a lyukasztás napja az első nap, ettől számítva érvényes.
2023-tól már Ausztriában is lehet online vásárolni digitális „matricát”, Magyarországhoz hasonlóan. A legolcsóbb a legrövidebb érvényességi időre szóló 10 napos matrica, ami személyautókra 9,90euróba kerül, ezzel egy egyhetes olaszországi nyaralásba, bele lehet férni .Felhívjuk figyelmét, hogy az EU-ban fogyasztóként lehetősége van elállni a szerződéstől, mégpedig annak megkötésétől számított 14 napon belül, így az érvényességi időt a vásárlástól számított 18 nap elteltével lehet beállítani. Ha az utolsó pillanatban szeretne autópályamatricát rendelni, akkor ebben az esetben rendeléskor jelölje be a "Vállalkozó vagyok" négyzetet - így azonnali érvényességet lehet beállítani.
Osztrák autópályamatrica díjak 2023-ban (Euro) |
Személygépkocsi 3,5t-ig |
Motorkerékpár |
Tíznapos |
9,90 |
5,80 |
Kéthavi |
29,00 |
14,50 |
Éves |
96,40 |
38,20 |
Úthasználati díj a külön szakaszokra
Az Olaszországba vezető út során a legtöbb turistát a Tauern alagutak útdíja érinti leginkább Salzburg és Villach között – az ún. A10 Tauern Katschberg és a Brenneren való áthaladás – az ún. A13 Brenner, mely a turistákat az Pilsen - München – Innsbruckon keresztül vezeti (alkalmas Olaszország nyugati , középső és déli részeinek elérésére).
Díj (Euro) |
A10 Tauern Katschberg |
A13 Brenner |
Egyszeri átkelés |
13,50 |
14,00 |
Éves kártya |
120,00 |
114,00 |
Hogyan kerüljük el a fizetős autópályákat?
Információ azok számára, akik szeretnének díjmentesen áthaladni a fizetős szakaszokon: lehetséges elkerülni őket! Az A10 Tauern autópályán szükséges Rennweg / Katschberg felé letérni, így lehetséges megkerülni a fizetős alagutakat. Az útvonal valamivel hosszabb és lassabb, a hegyvidékes Katschberg központon vezet keresztül. Hasonlóképpen megkerülhető a Brenner is, lehetséges Innsbruck közelében letérni, és az ún. régi úton Olaszországba jutni, és itt az első felhajtón rátérni az autópályára. Szükséges megjegyezni, hogy mindkét esetben aktuális közlekedési magatartás függvényében közel egy órával tovább tart az út, az utazás hosszabb és kevésbé jó útszakaszok is váltják egymást a dombos terepen, ami pedig a gépjármű fogyasztást folyásolja be. Másrészt gyönyörű táj és páratlan kilátások várják az odautazókat.
Olaszország - autópályadíjak

A leggyorsabban a "Carte" pénztárgépeknél fizethet - helyezze az autópálya-jegyet az automatába, amelyet az autópályára való felhajtáskor a bejáratnál kapott, majd helyezze be a hitelkártya. Nem szükséges megadni a PIN kódot, pár másodperc múlva már készen is van. Ha igényel nyugtát, nyomja meg a "RICEVUTA" gombot. Ezeknél a pénztáraknál többnyire nincs torlódás, a fizetés nagyon gyors.
Az autópályadíj fizetése az automata működésű pénztárgépeknél hasonló módon történik, szintén behelyezi a jegyet, a kijelzőn megjelenik a fizetendő összeg és kinyílik egy rekesz az érmékre. A papírpénzt egy külön rekeszbe kell beilleszteni. Ha többet fizetni, az automata kiadja a visszajárót.
Az utolsó lehetőség a fizetésre a pénztárgépkezelőnél van - itt a jegyet a pénztárosnak kell adni, a kijelzőn megjelenik a fizetendő összeg, készpénzzel vagy bankkártyával tud itt is fizetni. Ha igényel nyugtát, elég ezt mondani: "Ricevuto Prego".
Ha előre szeretné kiszámítani az autópályadíjak tényleges árát, akkor megteheti ezen az oldalon, vagy kattintson ide a leggyakoribb autópálya-szakaszokra.
Nyaralás autóval - mire ügyeljünk
Ha a nyaralást Olaszországba autóval tervezzük, akkor természetesen be kell tartani bizonyos elveket – hasonlókat a mieinkhez, továbbá még utazás előtt nagyobb figyelmet kell szentelni a gépjármű műszaki állapotának (a javíttatás Olaszországban viszonylag drága és gyakran sok időt igényel), továbbá ne feledkezzünk meg egy minőségi biztosításról sem, illetve kerüljük a közlekedési kihágásokat – a gyorshajtásért vagy helytelen parkolásáért járó bírság aránylag nagyon magas és euróban fizetendő.
Parkolás Olaszországban
A parkolás különösen a nyári szezonban a tengerparti üdülőhelyeken eléggé nehézkes, legfőképp szombaton és vasárnap, amikor az ingyenes nyilvános parkolók tele vannak, de gyakran a fizetős parkolókban sincs férőhely. Nyaralás vásárlásakor ezért az olyan szálláshely foglalását javasoljuk, amely rendelkezik saját parkolóval, így megelőzhetők a felesleges félreértések. Ha a szállás ára már tartalmazza a parkolást, eben az esetben a fenntartott parkolóban szobánként/apartmanként kizárólag csak egy helyet foglalhat el a gépjárművel (hacsak a leírás másként nem rendelkezik), a másik gépjárművet a komplexum előtt kell leparkolni - az utcán vagy az egyik nyilvános parkolóban.
Ha az apartmanhoz vagy szobához számozott parkolóhely van fenntartva, kérjük figyelembe venni, és az autót a megadott számhoz tartozó parkolóhelyen hagyni, nem elfoglalni más helyét. (A jogosulatlanul igénybe vett parkolóhely, a gépjárművek elvontatásával is járhat.)

Parkolás Olaszországban - fizetős parkolás

Javasoljuk, hogy töltse le előre az EasyPark alkalmazást, majd állítsa be és használja fizetési kártyáját - a tartózkodási helyétől függően az alkalmazás megmutatja a környéken rendelkezésre álló parkolókat, valamint közvetlenül z applikáción keresztül fizethet a parkolásért. Az alkalmazás nagyon intuitív, figyelmezteti Önt a fizetett idő lejártára – egyszerűen meghosszabbíthatja anélkül, hogy vissza kellene mennie a gépjárművéhez, valamint nem kell azt kockáztatnia, hogy a fizetetlen parkolásért pénzbírságot szabnak ki Önre. Az alkalmazás Android és iOS eszközökre egyaránt elérhető, valamint az alkalmazást más EU-országokban is használhatja.