Pompeii i.e. a 7. században keletkezett. Az első építményeket az Oszk törzs építette fel a mai Fóra területén kb. tíz hektáron. Később a város Etrusz hatalom alá került. Ebben az időben a település a tufa kőből az ún. "forró kásából" épült. A mai Apolón templom helyén etruszk templom állt. A várost a házak kisebb csoportosulása alkotta az utcákon, közöttük nagyobb területek voltak, ahol gyümölcsöt és zöldséget termesztettek vagy csak virágos kertként használták. Az 5. század közepén Krisztus előtt az etruszkok vereséget szenvedtek a szirakúzai görögöktől. Ezzel véget ért az etruszk hatalom és megkezdődött a görög hatás, főleg a nem messze lévő görög településen Neapolisban és így i.e. a 4. és 5. század határánál a város elgörögösödött. Ebben az időben vezetik be a város szigorú geometriai elrendezését. A várost szétosztották egy tengellyel észak - dél irányban (Via Stabiana utcával) és két tengellyel egymás mellett kelet - nyugat irányban (Via Nola és Via dell' Abbondanza utcákkal). I.e. 290-ben Róma győzött a szamniti harcokban és így egész Kampánia római hatalom alá került.
Pompeii, amely nem vett részt aktívan a háborúban mindig is Róma "társának" tekintették és fennmaradt az önálló város vezetése. A második század Pompeiinek erős gazdasági növekedést jelentett, a környező területekről származó mezőgazdasági termékeknek a kereskedelmi kikötője lett. Ez a város számára további fejlődést jelentett. A régi etruszk templomot lebontották, és felépítették az új Apollón templomot korinthoszi stílusban. Felépítették a Jupiter templomot, a bazilikát, a nyilvános piacot, a színházat és Palesztrát (sportcsarnok) valamint a Sztabiji fürdőt. Hogy bizonyítsa Pompeii jó kapcsolatát a kelettel, felépítették a görög istennő Isis templomát. Az olaszok és rómaiak háborújában Pompeii a rómaiak ellen harcolt, de i.e. 80-ban leverték őket és kijelentették a kolóniát (Korneli kolóniája a pompei Vénusz, a parancsnok majd később diktátor Corneli Sully szerint). Ebben az időben keletkezett a Vénusz templom és felépítették az Amfiteátrumot. A császár uralkodása alatt újabb épületek jöttek létre, pl. Nerona császár Győzelmi boltíve, Veszpaszián temploma valamint nyilvános WC-k (Latrinák), melyeket azonban nem sikerült időben befejezni.
I.sz. 62-ben Pompeiit erős földrengés rázta meg, nagyon sok ember meghalt, az épületek nagy része lerombolódott. A város gazdaságilag erős volt, így hamar megkezdték az újra építést, és még be sem fejezték teljesen amikor újabb csapás érte a várost. I.sz. 79. augusztus 24-én reggel a vulkán belsejében uralkodó nagy nyomás lerepítette a krátert befedő lávaréteget. Fülsiketítő robajjal a városra hulló "kőeső" után, hamu borította be az egész várost a Vezuvtól majd 70 km hosszúságban délkelet irányban. Állandó földrengések kíséretében még négy napig hullottak a kövek a városra. A város lakossága abban az időben kb. 10 000 ember volt. A legtöbben megfulladtak a mérgező gázoktól még mielőtt a várost ellepte volna a két és fél méteres magasságú vulkáni törmelék. Az egész katasztrófát ifjabb Plinius szemtanú írta le. Apját kísérte idősebb Pliniust római tengernagyot, aki a nem messze lévő Stabiiban meghalt. Néhány nappal a tragédia után Tito császár egy csoportot küldött ebbe a térségbe, akik nem találtak semmi mást csak egy furcsa sötét anyagot, ami Nápolytól Stabiáig húzódott. 80-ban eljött ide maga a császár is, aki úgy döntött, hogy nem fogják keresni az eltűnt várost. Az első ásatásokat Alexandr Severus császár rendelte el (i.sz.208-235 között uralkodott), de ezeket hamarosan leállították. Ettől a pillanattól kezdve Pompeii szinte feledésbe merült. Amikor a 17. században épült egy új vízelvezető csatorna a Sarno folyó völgyében, a munkások rátaláltak néhány díszített épületre. A munkálatok azonban tovább folytatódtak anélkül, hogy bárki is figyelmet szentelt volna a találtakra. Csak 1748-ban Bourbon Károly uralkodása alatt adták parancsba a pompeii ásatások megvédését. Ebben az időben ásatások folytak a nem messze lévő Hercunaleumban.
Pompeiiban azonban könnyebben ment a feltárás, mert a várost valójában csak a vulkáni hamu borította, ellentétben Hercunaleával, amit megszilárdult iszap borított. A legnagyobb érdeklődés az ásatások iránt az 1806-1832-as években volt, amikor feltárták Fora épületét és a nagy patrícius házakat. 1860-ban az ásatások igazgatója Giuseppe Fiorelli lett, aki igazán tudományos módszereket vezetett be. Nemcsak a tárgyak felfedezéséről volt szó, de a bejegyzésükről, leírásukról és a további kutatásukhoz való megőrzéséről is. Amedeo Maiuri, aki az ásatásokat 1924 és 1961 között vezette, feltalálója és szerzője a legfontosabb tanulmányoknak. Legutoljára 2000-ben találtak történelmileg értékes leleteket.
